Az 1. találkozó
Lengyelország, Czestochowa
2013.november 20.-24.

Comenius

Az első találkozó helyszíne a Krakkótól 120 km-re, északra található Czestochowa volt, ahol a résztvevők bemutatták egymásnak az előző hónapokban készített képregényeket országaik ünnepeiről, hagyományairól. 

A diákok a mindennapjaikról szóló kisfilmeket/videókat vetítettek le, melyek segítségével betekintést nyertek egymás életkörülményeibe. E mellett minden nemzet bemutatta jellegzetes ételeit egy élelmiszerstand létrehozásával, ahol a hungarikumoknak, különösen a szaláminak és méznek, nagy sikere volt. A résztvevők megosztották egymással az oktatással kapcsolatos tapasztalataikat, és közösen dolgoztak a pályázatban vállalt feladatok teljesítésén. A vonattal való oda- és visszautazás 1-1 napot vett igénybe, de a fáradságot feledtette a sok élmény, amelyben a csapatnak része volt. Az egyik legizgalmasabb része az ott tartózkodásnak az volt, hogy a magyar diákok lengyel családoknál laktak, így bepillanthattak vendéglátóik életébe, megkóstolhatták a híres borscs levest, a burgonyagombócot, vagy éppen a pirogot. 

Az angol nyelv pedig nem csak a projektmunka idején volt jelen, hanem a családtagokkal folytatott beszélgetések során is. Átélték, hogy milyen sok szál köti össze a két nép történelmét, és, hogy "lengyel, magyar (még mindig) két jó barát" A résztvevő nemzetek közös kiránduláson vettek részt, melynek során ellátogattak Krakkóba, a híres wieliczkai sóbányába, a Jasna-Góra-i pálos kolostorba, amelyet Nagy Lajos királyunk alapított, megmásztak egy várromot, bepillantást nyertek a vidéki életbe traktoros sétakocsikázás formájában, kipróbálhattak tréfás népi játékokat. Nagy sikere volt a rönkfűrészelésnek, valamint a kanizsaiak számára nem ismeretlen gólyalábaknak..


The Agenda
Częstochowa, Poland
20-24rd November 2013

20th November 2013

The arrival of groups. Accommodation at Złote Arkady Hotel, 12 Boya- Żeleńskiego Street, 42-200 Częstochowa and the Hungarian students at the Polish host families.

Project activity: City game - collecting materials for the guidebook in a form of photos and reports about the city. The documentation will be used during our work on comic strips and photo comics. Task: find places connected with tradition and culture. Cooperate with your colleagues. 

Supper for students at 18.00 

Welcome dinner for teachers with the Polish headmaster at 19.00 

21 November 2013

Project activity. Collecting materials for our common guidebook. Travelling to Cracow and Wieliczka. A tour with an English speaking guide. The records will be used during our work on common comic strips. Tradition and cultural life. 

7.00 Breakfast

7.30 Leaving for Cracow by coach. 

10.00-13.30 A route around Cracow with a guide. Wawel Royal Castle, Wawel Cathedral, Main Market Square, Church of the Virgin Mary (Kosciół Mariacki), The Cloth Hall (Sukiennice), Collegium Maius, St. Francis of Assisi Church, 

13.30-15.00 free time for dinner and walking around the Main Market Square 

15.15 departure for Wieliczka, 

16.55-19.30 Sightseeing the Salt Mine with a guide. 

23.00 arrival in Częstochowa. Supper in Wieliczka after sightseeing or during the journey back. 

22 November 2013 

Project activity. Presentation and workshop day at school. Working with the records gathered in previous days. 

7.00 Breakfast 

8.00-9.00 Preparing "Food stalls" with food significant to each country. 

9.00 - 10.00 The presentation displayed in front of the invited guests. Discussing the work on the first chapter of the guidebook and presenting the findings in a form of films, blogs, charts, comic books, photos. 

    Welcoming and introducing guests. 
Presentations prepared by each country on "Living" displaying comic books, films, speaking avatars, photos etc. ( duration of each presentation min. 15 minutes) 

Twinspace with ICT tools used in the project  

1. 10.00 - 11.00 The artistic program prepared by students: 

The presentation of Polish regional outfits 

Live band  The display of remote- controlled cars 

Dance club show. 

2. 11.00 - 13.00 Workshops - preparing common comic strips. Discussing the first chapter of a guidebook. Project activity. Creating documents about the Jasna Góra Monastery. A tour with an English speaking guide. 

3. 14.00 - 16.00 Sightseeing the Jasna Góra Monastery with a guide. 

4. Free time, dinner at a hotel restaurant or in the city. 

5. 18.00 Teachers' Mobility- discussing the project. 

23 November 2013 

Project activity. Common participation in tasks connected with tradition. Regional games and activities. 

1. 8.30 Breakfast 

2. 10. 00 Leaving for the Jura region by coach. 

3. 11.00 - 14.00 

A ride around the Jura region. 

Visiting the ruins of the castle. 

Regional and sport activities for students.

Regional meal. 

4. 15.30 Arrival in Częstochowa. 

Project activity. Students taking roles of tour guides. T

eachers' Mobility - discussing the project work. 

24 November 2013 

Checking out. Departure time.