Keresés

hétfő, 08 április 2013 09:30

Betty Memorial angol nyelvi verseny

Örömmel számolhatunk be a Betty Memorial angol nyelvi verseny, nyelvvizsgás kategóriáján elért eredményről, ahol Varga Iván 12/A osztályos tanulónk 5. helyezést ért el. (Az OSZTV miatt nem tud részt venni a továbbiakban a versenyen, mivel a két verseny időpontja ua.)Gratulálunk a szép eredményhez és további sok sikert kívánunk! Felkészítő tanár:…
csütörtök, 04 április 2013 06:29

Dunaszerdahelyen ünnepeltük március 15-ét

2013. március 14-én a Cserháti egy kis csapata útnak indult, hogy részt vegyen Dunaszerdahelyen a március 15-i ünnepségen.Első állomásunk Pozsony volt, ahol a hideg, szeles idő sem riasztott vissza bennünket a magyar történelmi emlékhelyek megtekintésétől. Jártunk a felújított várban, a Szent Mihály templomban, ahol a magyar királyokat koronázták meg. Végigjártuk…
szerda, 03 április 2013 13:15

Újra a szakma csúcsán a Cserháti

A hagyományosan megrendezésre kerülő  Országos Műszaki Tanulmányi Verseny döntőjének adott otthont március 25-27. között Szekszárd. Immár 44. alkalommal mérték össze tudásukat a szakma jeles középiskolás tanulói, s ez alkalommal ismét – kilenc esztendő után – csodálatos cserhátis siker született.1998, 2000, 2001 és 2004 után 2013-ban  újra a Cserháti lett az…
szerda, 27 március 2013 11:54

Élménybeszámoló

A 2013-as tanévben is megrendezésre került a Régen volt? Hol is volt? című országos középiskolák részvételével zajló történelmi vetélkedő, melynek középpontjában a holokauszt és Raoul Wallenberg embermentő tevékenysége állt. Iskolánk 12/D osztálya is indított egy csapatot „cseri12d” néven. A csapat tagjai: Cséplő Zoltán, Horváth Dániel, Horváth Kristóf, és Vida Bálint…
hétfő, 25 március 2013 12:38

Kupakkép építő verseny

Elkészült a nagy mű…6,75 nm a zöld lábnyomunk.Hatalmas és gyönyörű! A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ kupakkép készítő pályázata megmozgatta iskolánkat: 15 osztályunktól, illetve felnőtt dolgozónktól kaptunk támogatást.  A minimálisan várt 3 kg-nál viszont csak  a 11. c osztály gyűjtött többet.Köszönjük, hogy ilyen sokan  bizonyítottuk a környezettudatos életszemléletünket, illetve a szociális…
Élménybeszámoló Gyuláról2013. február 28-án kezdetét vette az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny kárpát-medencei döntője. Az ország minden megyéjéből, és a határon túlról is számos diák érkezett a megmérettetésre. A versenyzőket 4 kategóriába sorolták: gimnázium, szakközépiskola, szakiskola és határon túliak.Február 28-án délelőtt 10 órakor indultunk az iskolától, majd délután fél 5…
hétfő, 18 március 2013 18:14

Igazlátó Nap

Igazlátó Napot tartott intézményünkben a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület. Az eseményre március 13-án délután került sor a Russay Olivér Tornacsarnokban. Kezdésként Lengyák István, az egyesület soros elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket, a diákokat és pedagógusokat. Jelen volt Cseresnyés Péter polgármester, országgyűlési képviselő, Tomity Mária, tankerületi igazgató, Dr. Molnár József alezredes,…
2013. március 5-6-án rendeztük meg iskolánk tanulóinak angol és német nyelvi hallásértés versenyünket, melyen a következő eredmények születtek. Gratulálunk a helyezetteknek, és reméljük a következő tanéveben is találkozunk a nyelvi versenyeken!Idegen nyelvi munkaközösség 2013. március 5-6-án rendeztük meg iskolánk tanulóinak angol és német nyelvi hallásértés versenyünket, melyen a következő eredmények…
csütörtök, 07 március 2013 13:19

Megyei angol nyelvi verseny

A megyei angol nyelvi verseny írásbeli fordulólán iskolánk két tanulója:Tóth Benjámin 9/C 1. , Kanizsai Bence 10/A  14. helyezést érte el. Felkészítő tanár: Faludi ZoltánGratulálunk tanulóinknak és felkészítő tanáruknak!
csütörtök, 07 március 2013 00:00

Savaria országos történelem verseny

A Savaria országos történelem verseny megyei fordulóján Jakab Péter (10. D) 4. helyezett lett, egy ponttal lemaradva a 2-3. helyezettől. Az eredmény azért jelentős, mert nem volt külön szakközépiskolai kategória, gimnazistákkal együtt versenyzett. A versenyen a megyéből nem is vett részt más szakközépiskolás, csak két cserhátis. Gratulálunk! Felkészítő tanár: Farkas…
csütörtök, 07 március 2013 00:00

Implom József Helyesírási Verseny

Varga Csaba 12. B osztályos tanuló az Implom József Helyesírási Verseny országos fordulóján 9. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Godena Ildikó
vasárnap, 03 március 2013 15:06

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából került sor a Halis István Városi Könyvtárban 2013. február 26-án annak a vetélkedőnek az eredményhirdetésére, melyet kanizsai középiskolások részvételével bonyolítottak le a szervezők. Az esemény kezdeményezője a Nagykanizsai Polgári Egyesület, mely 2002 óta emlékezik meg az emléknaphoz kötődő, szomorú eseményekről.A vetélkedő háttéranyagát a könyvtárban még…
3. oldal / 5
2017 nov. 27
Német nyelv OKTV
2017 dec. 02
Nyílt nap II.

Eseménynaptár

November 2017
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Cserháti idegen nyelvi alapítvány
adószáma: 19274975-1-20

alapitvany

Cserháti  Iskoláért Alapítvány
adószáma: 18658323-1-20

Oldalainkat 124 vendég és 0 tag böngészi