Cserisek a Romlott-várnál

digi 01 th2019. április 4-én, csütörtök reggel 8 óra után pár perccel a cserhátisok tanulóinak kis csapata – a 9. „bések és cések” - elindult a Romlott-várhoz Tanczenberger Szilvia és Dóber Valéria tanárnő vezetésével.
Már az első percek vidáman teltek, így minden egyes tanulóban erősödött a motiváció. Mindenkinek megvolt a maga kis társasága, így a túrát könnyen megtettük. A két osztály megismerkedett egymással, így új barátságok születtek. Az út során ismeretlen környezetben jártunk, ez mindenki számára érdekes volt. Miután megérkeztünk úti célunkhoz, egy ’’hatalmas’’ domb megmászásának néztünk elébe.

Néhány merész csapattag futóversennyel indult neki a dombnak. Aztán következtek a többiek, akiknek kemény kihívás volt a mászás. A várhoz felérve boldogság töltötte el mindannyiunk szívét, majd ’’megszálltuk” a romokat. Miután felfedeztük a területet, pár soros információt kaptunk a vár történetéről. Természetesen az ájulás elkerülése végett Tanczenberger tanárnő megszánt minket szőlőcukorral. Kaptunk 10 komoly percet, hogy a terület további részeit felfedezhessük. A terepkutatás után visszaindultunk, amely séta szintén nagyon vidáman telt, majd a visszautunk megtétele után a csapaton látható volt a fáradtság és a kimerültség. A 9,5 km-es túrát 3 óra alatt tettük meg, jó hangulattal és vidámsággal.

Gozdán Kitti, Takács Noémi 9.b osztály

digi 02 th digi 03 th digi 04 th
digi 05 th digi 06 th  

buszA 2019. januártól induló
autóbuszvezető képzés órarendje letölthető innen: ÓRAREND
terhergépkocsi vezető képzés órarendje letölthető innen: ÓRAREND

logo web

Eseménynaptár

Április 2019
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Csengetési rend

csengetesi rend

"Cserháti Iskoláért" Alapítvány
adószáma: 18658323-1-20

alapitvanyCserháti idegen nyelvi alapítvány
adószáma: 19274975-1-20

tamogatoink th

tamop 2 2 5 b

2018. október 01-től  étkezéssel kapcsolatos ügyintézés, kivétel az étkezés napi lemondása kizárólag a NAGESZ (Nagykanizsa, Fő út 8.) irodájában történik.
Elérhetőségek: E-mail: etkeztetes@nagesz.hu; Telefonon: 06/30/6297-488